5 dolog a filmekben, ami a főszereplőnkel mindig így van

2016. június 18., szombat
5 dolog a filmekben, ami a főszereplőnkel mindig így van (már adott helyzetben)

  • A főszereplőnknek varázshangja van
 Ez kicsit mást takar. Tehát, adott egy nagy tömeg, világvége, mindenki egy könyvtárba/városházba/iskolába stb...-be menekült be. Vitatkozás folyik ,és persze, mint illendő a főszereplőkhöz, csak az adott megmentő tudja a megoldást. Míg mindenki üvöltözik, Ő egy "HAHÓ!"-val csendre inti a társaságot. Én már olyat is láttam aki egy stadiont üvölt át. STADIONT!

  •  Mindenhol ott van.
 MINDIG. Mindig, és bármilyen helyzetben Ő a közzéppont, még ha más is döglött meg. És nem, nem azért mert az Ő szemszögéből van írva, hanem mert mindenkinek vele kell törődnie.

  • A barátai nélkül meghalnának
  Itt én például most a Harry Pottert fogom. HARRY MÁR RÉG MEGDÖGLÖTT VOLNA HA HERMIONE NEM LENNE MELLETTE! Most nem? A barátai nélkül senkik a főszereplők. Az Olimposz hőseibe Jászont mindig fejbe verik egy -egy fontosabb eseménynél, a barátai meg megmentik. Emellett a főhős csak szenvedik, míg a barátai hozzák össze egy adott pasival/csajjal.
  • Ő az akinek mindent szabad
 Jó persze megkapja érte a büntetést, de sokkal enyhébbet, hogy például ne kerüljön börtönbe, és folytatódjon a történet. Míg a barátja (aki nélkül nem lenne sehol, említettem előbb :D) ott rohad a mocskos börtönben.

  • Mindig első
 Mit is takar ez? hogy mindig első. Hisz miért ne, neki mindent szabad?!

 Én nem ismertem magamra, tehát a saját filmbemben is mellékszerplő lennék. Igen, vannak ilyen nyomatékos emberek. Mint én. :D

 Remélem tetszett a cikk, jó nyári szünetet kis virágok!



Para TAG - azaz amit mindenkinek ki kell egyszer töltenie

2016. június 16., csütörtök
Tisz isz dő teeeeeeg.

Mi az a téma amitől leginkább félsz? Film Példa?

Hmm. Film példával nem szolgálhatok. De talán a... nem nem is.... a.... nem, nem az.... nem tudom, na. Talán a hangoktól. Értitek. Amikro hangokat hallasz. De olyanokat, amit mások is. És kette nvagytok. Na, remélem lehet érteni :D

Mi volt a legijesztőbb paranormálsi élményed?

Na, ez érdekes, mert pont tegnapelőtt éltem meg. Egyedül voltam otthon, és olyan erőteljesen hallottam ajtónyikorgást meg mindent, hogy még a bicskámat is előkaptam. Értitek (másodikon voltam) ablakok előtt elsuhanó valamik, ez msot hülyén fog hangzani de néha azt hallottam, hogy szólingatnak. De nem úgy, mint a filmekben, csak mintha az alsó szintről kiabálnák a nevem.

Mi volt a legviccesebb para élményed?

Nekem nem volt para, de az osztálytársamnak igen. Na szóval az erdei suliba kiterveltünk egy szivatást az osztály hivatalos miss picsájian (elnézést) kiosontunk majd először ablakot kopogtattunk, meg ilyenek, az ajtón is kopogtottunk, egy idő után már nem jöttek ki. De aztán nagyon erőteljesen dörömböltük, kicsapták, mi meg az ajtó mögé bbűjva megragadtuk a lábukat :D
Nekem ilyenek nem voltak szerencsére-sajnos,

Mi volt a legijesztőbb rémálmod?

Csak nyomasztó volt. Értitek ,egyedül a világban, szürke minden stb.. De egy, ami 3 éves koromba történt megragadt bennem. Akkor még együtt voltunk a kistesómmal a szobába. Az álmom annyiból állt, hogy megállmodtam a jövőbeli szobámat, minden ugyanolyan volt ,a bútorok, az árnyalat. És akkor sötét lett, majd egy ksi rész volt megvilágítva, ahogy egy IT szerű lény ült (még akkor nem láttam za IT-t). Ez megmaradt bennem.

Félsz a sötétben?

Nem a sötéttől félek, hanem attól, hogy mi van ott, mert nem látok. Tehát igen ,félek a sötétben.

Furcsa szokás?

Sok van. Szempiszkálás, külölös késztetés köhögésre (lehet kiveszik a mandulámat ezért :P) csak az én szobámban színtiszta rend, vagy nagyon nyugton vagy izgek-mozgok.

Ennyi lett volna:) Ti is kitölthetitek, ajánlom :)

10 dolog, arról, aki ezt a blogot csinálta

Üdvözöllek drága Flower (nem, nem follower, mert én egyedi vagyok, aha :D)
Ebben a bejegyzésben nem műsról fogok írni mint magamról. Mert szerény vagyok. Igen.


  • Most keztem napót írni. Mégohzzá egy motoros nagyon menő naplóba. Egyedi ceruzával.
  • 1 testvérem van, és az is szihopata. Nem vicc, nem szociopata, mert két külön dolog. Ő az érzelmekkel készíti ki az embert, midnen a másikra fog, aztán benyaldossa magát az ölébe, és kikészíti.
  • Írás közben mindig hallagatok valamit (most éppen ezt)


  • A gépem betegesen rendben van. Mindent mappákra osztok, még a zenék stílusát is.
  • Van egy bakancslistám. 
  • Sablonokat mindig DeviantArtról szedek (ezt is, nagyon köszönöm, szép sablon:))
  • Volt egy design blogom ,ami kétszer költözött, vagy 60 design váltása volt, 6 szerkesztő, én csináltam ,és két év után bezárt :( Azóta nem éreztem magam olyan jól egy társaságba, és addig még sosem folytatta megy blogot két éven keresztül.
  • Van egy csomó blogom, mégis csak az előbb említetett és egy történeteset folytattam. Egy csomó ötlet kering a fejemben ,de lusta vagyok a megvalósításukhoz. De msot megfogadtamy, hogy a nyár alatt befejezek egyet (akit érdekel küldhetem)
  • Ezt a cikket nem, de a többit fogom reklámozni, de csak 1 csoportba.
Made by: me
  • És végül, de nem legutolsó sorban: Mint fent is látható, imádok szerkeszteni!

Remélem tetszett ez az érdekfeszítő cikk, sayonara, banboyare!